2010. szeptember 6., hétfő - Zakariás
A Társulás elnökének köszöntője
Füziné Kajdy Zita

Köszöntöm Önöket és szeretném megköszönni, hogy érdeklődést mutatnak honlapunk iránt!

A Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás munkájáról és terveiről
 
A kistérségünk Baranyában, Magyarország legdélibb megyéjében fekszik. A pécsi kistérség a megyei, és az országos vizsgálatok, értékelések szerint az egyik legfejlettebb kistérség. Dinamikus, urbanizált jellegű, a régióban centrális helyzetű és - elsősorban Pécsnek köszönhetően - majdhogy minden tekintetben meghatározó jelentőségű a Dél-Dunántúlon. Népessége Baranya megye népességének közel ötven százalékát adja, de a társadalmi-gazdasági fejlődés legtöbb területén ennél nagyobb súllyal van jelen.
 
A pécsi kistérség helyzete több szempontból speciálisnak mondható. Tagja Pécs Megye Jogú Város és 38 település. A települések nagy része aprófalú, 1000 fő alatti, illetve sok az 500 fő alatti település. Sokszor nehéz összeegyeztetni a nagyváros és az aprófalvak igényeit, lehetőségeit. Már a megalakulása sem volt szokványos. Nem a város kezdeményezte, hanem a területen működő területfejlesztési önkormányzati társulások elnökei. Pécs Megye Jogú Város mindig támogatta elképzeléseinket és a város vezetése segítette is munkánkat, de hangsúlyozta, hogy nem akarja irányítani a társulást mivel a nagyváros problémaköre teljesen más mint az aprófalvaké, és azt azok ismerik, akik ott élnek, ott dolgoznak. Tovább bonyolította helyzetünket az a tény, hogy a települések, bár minden település tagja egy-két önkormányzati társulásnak ebben a körben még soha nem voltak együtt, sőt a kistérségi lehatárolás is változott ebben a térségben. A korábbi pécsi statisztikai körzetből kivált a szentlőrinci agglomeráció 20 településsel, illetve a határok mentén volt némi átjárás, így maradt 39 település a pécsi kistérségben, 2004. 01. 01-től a 244/2003.(XII. 18) kormányrendelet alapján. A változásokra felkészülve 2003. 12. 09-én megalakult a Pécs és Környéke Területfejlesztési Önkormányzati Társulás az 1997 évi CXXXV. Tv alapján, azzal a szándékkal, hogy ha ismertté válnak majd a kormány szándékai, a települések már közösen tudjanak reagálni.
 
A Pécsi Kistérségben a települések közti együttgondolkodásnak azonban már volt előzménye, az érintett települések 2000-ben Pécs városával együttműködési megállapodást írtak alá. A szándék az volt, hogy közösen, hatékonyabban szolgálják az önkormányzatok a térségben élő lakosságot. A 2004-es esztendő az átalakulások jegyében telt el. Mindig próbáltunk igazodni a jogszabályi előírásokhoz néha azokat beelőzve is. A nehézségek ellenére a társulásban résztvevő önkormányzatok aránya 100%-os. A résztvevő önkormányzatok sok probléma megoldását a várjak társulástól. A havi rendszerességgel megtartott társulási üléseken mindig felvetődik valamilyen új feladat, melynek megoldását a tagok társulási keretek közt szeretnék megoldani.
 
A Társulás 2004. március elsejétől Szolgáltató Irodát működtetett, amely kezdetben a korlátozott anyagi források miatt területfejlesztési feladatokat tudott csak ellátni. A térség 39 önkormányzata egyetértett abban, hogy a szervezet továbbfejlesztve alkalmas arra, hogy modellértékű Komplex Többcélú Társulás létesüljön, így átalakultunk Pécsi Többcélú Kistérségi Társulássá. A Társulásban megvan az egyetértés és igény arra, hogy közösen lépjenek fel az önkormányzatokat érintő minden kérdésben  (igazgatási, közszolgáltatási, terület-, és vidékfejlesztési).
 
A Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás önkormányzataiban egységes az új, közigazgatási reform iránti elkötelezettség, ennek megfelelően bővítjük tevékenységünket és próbálunk az önkormányzatokat érintő lehető legtöbb feladat ellátásban együttműködni.
 
 
Az együttműködést kívánjuk elősegíteni a honlap elindításával is, itt szeretnénk mindig naprakész információkkal, aktualitásokkal szolgálni Önök számára.
 
 
                                                                                                           
 
Nyomtatóbarát verzió